Article 2

A paleontológia vagy másnéven őslénytan tudománya számos érdekes felfedezést hozott az emberiség számára. A paleontológusok által a világ különböző tájain feltárt ősmaradványoknak, így a lábnyomoknak, testfosszíliáknak, testrészeknek, továbbá egyéb fosszilis maradványoknak köszönhetően betekintést nyerhetünk a Föld múltjába és a történelem előtti időkben élt élőlények világába.

Az alábbiakban bemutatunk párat a világ legjelentősebb paleontológiai lelőhelyei közül, ahol a kutatók az egykoron élt élőlények maradványait kutatják ma is.

Morrison-formáció, Egyesült Államok

Az Egyesült Államok nyugati részén található a világ egyik leghíresebb geológiai képződménye a Morrison-formáció, amely három államon (Colorado, Utah és Wyoming) keresztül húzódik. A képződmény a késő jura idején, kb. 157 és 150 millió évvel ezelőtt rakódott le ártereken, tavakon és folyókon. Így nem meglepő, hogy a terület rendkívül gazdag fosszíliákban.

Azt, hogy mikor találták meg az első őskori leleteket a térségben vita tárgyát képezi. Legnagyobb valószínűséggel az 1859-ben Délkelet-Utahban megtalált sauropoda Dystrophaeus csontok számítanak az első tudományosan vizsgált felfedezésnek. A geológusok azonban nem értenek egyet abban, hogy a kövületek valóban a Morrison-formáció részét képezik.

1877 elején a formáció tanulmányozása három helyen indult el. Ezek az alábbiak:

  • Garden Park (Colorado)
  • Como Bluff (Wyoming)
  • Morrison (Colorado).

A paleontológusok szerint a terület kész kincsesbányának számít, ha őskövületekről van szó. Itt fedezték fel például az Apatosaurus, Stegosaurus és Allosaurus maradványait is.

Liaoning tartomány, Kína

Az északkelet-kínai Liaoning tartomány jelentős paleontológiai lelőhelynek számít. Itt több, mint 1000 kora-kréta korból származó maradványt fedeztek fel a kutatók. Ezek közé a felfedezések közé tartoznak például az 1990-es években és azt követően feltárt tollas dinoszaurusz leletek is. Ezekből a maradványok kikövetkeztethető annak a lehetősége, hogy a madarak és dinoszauruszok egykor közeli rokoni kapcsolatban állhattak egymással.

A maradványok kb. 124 millió évesek és a korai kréta időszakban lerakodott üledékekben találták meg őket. Akkoriban egy sekély tó helyezkedett el ott, melyben a belehulló állatok vulkáni hamuval és iszappal temetődtek be. Ennek köszönhetően a Liaoning tartományban talált kövületek végül olyan jó állapotban megmaradtak, hogy még az élőlények tollainak lenyomatát is épségben megőrizték.

A tollas dinoszauruszokon kívül több más tollas őskori élőlény maradványait is megtalálták a térségben, amelyek mérete az apró galambokétól egészen a pónilovakig terjed.

Dinoszaurusz Tartományi Park, Kanada

A kanadai Dinoszaurusz Tartományi Park a Red Deer folyó völgyében található meg. Ez a víz és szél koptatta kietlen táj a világ egyik legnevezetesebb dinoszauruszmaradvány-lelőhelye. Az UNESCO világörökség részét képező parkban 39 dinoszauruszfaj maradványait fedezték fel, melyek közül kétségkívül a Tyrannosaurus rex a legismertebb. A T. rex egy húsevő, két lábon járó dinoszaurusz volt, amelyet a masszív koponyája, kis mellső lábai, nagy és erős hátsó lábai, valamint hosszú és nehéz farka tett jellegzetessé.

Az első kövület megtalálása Joseph B. Taylor nevéhez fűződik. Az ő 1884-es felfedezése nyomán érkezett a hivatásos fosszíliagyűjtő Thomas Weston a térségbe 1888-ban. Weston végül rengeteg leletet fedezett fel a Dead Lodge-kanyonban. Mára már több mint 150 teljes dinoszaurusz-csontvázat találtak a Dinoszaurusz Tartományi Park területén.

Góbi-sivatag, Kína – Mongólia

A Góbi-sivatag egy dinoszaurusz fosszíliákban gazdag lelőhely, amely Kína és Mongólia területén helyezkedik el. Az évek során a sivatagban nagy számban bukkantak a kutatók ritka és érdekes dinoszauruszleletekre. 2001-ben például kínai és amerikai paleontológusok 25 Sinornithomimus, vagy más néven kínai madárutánzó dinoszaurusz-csontvázat tártak fel. A csontvázakat Kukuhotótól több száz kilométerre nyugatra fedezték fel, amelyből arra lehet következtetni, hogy a dinoszauruszok a tó vizéből szerettek volna inni, amikor is a sár fogságába estek és ottragadtak.

A Góbi-sivatagban talált leletek közül említésre érdemes még a harcoló dinoszauruszok híres leletegyüttese, amely 1971-ben került felfedezésre. A különleges maradványegyüttes két egymással harcoló dinoszauruszból, egy Velociraptorból és Protoceratopsból áll. A Velociraptor épp a növényevő Proceratops elhullott tetemét rágcsálta mikor a hirtelen feltámadt homokviharban elpusztult. Így nem mindennapi módon a két dinoszaurusz csontjai egymásba gabalyodva kerültek megőrzésre a sivatagban az utókor számára.

Patagónia, Argentína

A Dél-Argentína területén található Patagónia egyike a világ legnagyobb paleontológiai lelőhelyeinek. Ebben a térségben nagy számban kerültek elő fosszíliák. A felfedezett leletek között azonban nem csak szárazföldi állatok, hanem tengeri fajok maradványait is találunk. Ezek a tengeri állatok kb. 80 millió évvel ezelőtt élhettek a Patagóniában található vizekben.

Patagónia őslénytani jelentőségét tovább növeli, hogy itt bukkantak rá a valaha élt legnagyobb dinoszauruszok maradványaira is. Találtak már itt óriási Giganotosaurust és Argentinosaurust is. 2020-ban a paleontológusok például egy új megaraptor kb. 70 millió éves maradványait ásták ki. A kövületek egy kb. 10 méter hosszú dinoszauruszhoz tartoznak, amely az eddig talált legnagyobb példánynak számít a Megaraptoridae családból.

A Dél-Argentínában talált leletek rendkívül fontosak a theropoda és a sauropoda dinoszauruszok tanulmányozása szempontjából. Segíthetnek megérteni, hogy hogyan éltek ezek a hatalmas állatok a kihalásuk előtti időkben.

Összegzés

A világon számos olyan hely van, ahol a kutatók nagy jelentőséggel bíró fosszíliákat tártak fel. A legnagyobb paleontológiai lelőhelyek közé tartozik például a Morrison-formáció, a Liaoning tartomány, a Dinoszaurusz Tartományi Park, a Góbi-sivatag és Patagónia is. Az ezeken a helyeken talált őskövületek alapot szolgáltatnak a világ paleontológusai számára az egykoron élt élőlények életmódjának megértéséhez.

A fent említett lelőhelyeken feltárt ősmaradványok közül számos lelet kiállításra került különböző múzeumokban, így azok szabadon megtekinthetők.